Hétvégén egy fiatal pár látogatott el hozzám, akik esküvői helyszínt kerestek. Az interneten keresgélve találták meg a Regatta Szabadidőközpontot és vették fel velünk a kapcsolatot. Nagyon érdekes találkozás volt, mert nem egy szokványos esküvőben gondolkoznak.
Ritati_mod1.jpg
Szerencsére nálunk a helyszín adta lehetőségek miatt is minden esküvő egyedi és különleges. Duna parti fekvésünknek köszönhetően a polgári szertartás is szinte mindig nálunk tartják a párok. Ezen belül is a legkedveltebb helyszín maga a Duna part, ahová hosszú lépcsősoron és vörös szőnyegen vezet az út az anyakönyvvezetői asztalhoz. A legszebb szertartásunk talán eddig az volt, mikor naplemente előtt nem sokkal mondta ki a fiatal pár az igent, miközben a nap utolsó sugara ép rájuk vetette fényét.

Kata és Dani a hétvégi látogatóim és épp ilyen, naplementében szeretnék a szertartás megtartani.
Dani nagy horgász és hajós ezért ők motorcsónakkal érkeznének szemből a gödi kis kikötők egyikétől.
A ceremónia mesternek köszönhetően ilyen alkalmakkor a vendégsereg már a feldíszített szertartási helyen, Duna parton várja a menyasszony és a vőlegény érkezését.
A dekoráció fő színe-  a nagy sláger- a lila szín lesz. Ez visszaköszön majd a menyasszonyi csokorban, a székszoknya masnijában és a Duna parti teraszon lévő édes kis lapionok színében is.

A menü sem lesz szokványos, hamarosan a további részleteket is megosztom az olvasókkal.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://regattahotel.blog.hu/api/trackback/id/tr835066973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása